egy következmények nélküli ország

nemertem

nemertem

A Nyílt Társadalom Alapítványok Magyarországon

https://www.opensocietyfoundations.org/hu/explainers/open-society-foundations-hungary

2017. július 09. - fakupec

A Nyílt Társadalom Alapítványok Magyarországon

Fájlok letöltése

Töltse le ezeket az információkat.
488.65 KB PDF

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984 óta működik Magyarországon: az alapító Soros György ekkor hozta létre a Magyar Soros Alapítványt. Magyarország akkor még mindig a kommunista egypártrendszer uralma alatt állt, de az új alapítvány ösztöndíjakat tudott nyújtani magyarok számára, akik így lehetőséget kaptak külföldi utazásokra és tanulmányokra.

Infographic

Az alapítvány ezen kívül könyvtárakat és tudományos kutatásokat is támogatott anyagilag. 1989-ben enyhült a kormányzati kontroll, így az alapítvány már újonnan alakult civil szervezeteket és médiacsoportokat is támogatni tudott, miközben a magyarok az 1990 májusában tartandó szabad választásokra készültek.

A kommunista rezsim bukása után a támogatási tevékenység már az oktatásügyi és egészségügyi reformra is kiterjedt, és mindemellett azoknak a magyaroknak is segítséget nyújtott, akik az új keletű piacgazdaság megpróbáltatásaival küszködtek. Ma is támogatunk olyan magyar partnereket, akik a független újságírásért vagy a korrupció és a diszkrimináció felszámolásáért dolgoznak. 

Kilenc tény Magyarországról és a Nyílt Társadalom Alapítványokról:

  • 1985 és 1995 között a Magyar Soros Alapítvány több mint 4 millió dollárt fordított arra, hogy könyvtáraknak, kórházaknak és más közintézményeknek fénymásoló gépeket szerezzen be, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy az állami ellenőrzés dacára is megvalósulhasson a gondolatok és információk szabad áramlása.
  • 1991 és 1996 között az alapítvány több mint 5 millió dollárt fordított arra, hogy több tízezer általános iskolás gyermek ingyenesen juthasson reggelihez akkor, amikor számtalan család gazdasági nehézségekkel küzdött a kommunizmust követő átmenet időszakban. 
  • Az 1990-es években az alapítvány az egészségügyi ellátás korszerűsítését célzó nagyszabású programot támogatott, amelynek keretében ultrahangos diagnosztikai szkennerekkel sikerült ellátni Magyarország több kórházát.
  • 1997 és 2004 között, amikor a hajléktalan emberek között ugrásszerűen megnövekedett a TBC-megbetegedések száma, az alapítvány a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal való partneri együttműködés keretében 40,000 ember szűrővizsgálatát tette lehetővé.
  • A Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatásának köszönhetően több mint 3200 magyar – többek között Orbán Viktor miniszterelnök – kapott lehetőséget külföldi tanulmányokra.
  • Alapítónk, Soros György több mint 250 millió dollárt adományozott a Középeurópai Egyetem (CEU) létrehozására. A Nyílt Társadalom Alapítványok ösztöndíjával eddig több mint 2100 magyar diák tanult a CEU-n.
  • 2010-ben a Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió dolláros azonnali segélyt tett elérhetővé, miután az ajkai alumíniumüzem zagytározójának a gátja átszakadt, aminek következtében mérgező iszap zúdult a térségre, tíz ember halálát okozva.
  • A 2008-as pénzügyi világválságot követően Magyarországon 8,6 millió dolláros sürgősségi támogatást nyújtottunk több mint 150 olyan helyi civil szervezetnek, amelyek a gazdasági és szociális problémák leküzdésében segítették a lakosságot. Egyik projektünk Tarnabodon a helyi hátranyos helyzetű közösség fejlesztését célozta 1,6 millió dollár értékben, melyet a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve valósítottunk meg.
  • A budapesti iroda a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik regionális központja.100 munkatársának 60%-a magyar. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavirp.blog.hu/api/trackback/id/tr148671558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása