egy következmények nélküli ország

nemertem

nemertem

Saul fanyalgói

http://mikor-melyiket.blog.hu/2016/03/04/saul_fanyalgoi

2016. március 06. - fakupec

A Saul fiának és alkotóinak természetesen a Mikor? Melyiket?blog is nagyon-nagyon gratulál!Korábban írtunk is már a filmről, előszörmég csak a lebegtetésekor, majd a megnézése után. Közben meg minden fórumon jöttek a különböző fanyalgások, hogy a Saul fia így nem jó, úgy nem jó – a díj megkapása után pedig még inkább. Igazából ugyanaz a pár sablonszöveg kering körbe-körbe, amiket nyilván csak álcának használnak az általános antiszemitizmusra, és hogy nem a Saul fiával van bajuk (látatlanban sem), hanem úgy en bloc a zsidókkal. Nem beszélve az ilyenkor szintén előkerülő Holokauszt-tagadásról, amiről már kifejtettük, hogy miért is a nácizmus biztos jele, és nem csupán egy eltérő történelmi vélemény. Ilyenekkel természetesen nem jó leállni, de ha az embert elragadja a megaszondhatnék, akkor valamivel csak elő kell állni. (Persze igen, olyanok is vannak, akik tudják magukról, hogy az ilyen nehéz filmeket nincs lelkierejük megnézni, de természetesen örülnek a közös magyar sikernek. Ez a bejegyzés nyilván nem róluk szól.)

Szóval most a Saul fián fanyalgó szövegekből jöjjön egy kis válogatás, illetve hogy az ilyeneket mivel lehet leszerelni:

1. „Én már láttam elég Holokauszt-filmet.”
- Pontosan hányat, és mi volt a címük?
- Miért gondolod, hogy a Saul fia egy Holokauszt-film? Szerinted nem szól másról, csak a Holokausztról? Emberi konfliktusról meg ilyenekről hallottál már?

2. "Már annyian hájpolják, hogy csakazértse állok be a sorba."
- Szóval te csak olyan filmeket nézel, ami mások szerint kifejezetten szar? Tök hihető, tényleg.

3. Ugyanez pepitában: „Már annyira nyomják, hogy lassan kötelező lesz megnézni.”
- Ne aggódj, nem lesz kötelező, még neked se. De miért is kell büszkének lenned magadra attól, hogy valamiről lemaradsz? Nem arra kéne büszkének lenned, ha valami olyat tudsz, amit más nem - és nem ennek az ellenkezőjére?

4. "Már megint a zsidókról szól valami, bezzeg a magyar tragédiákról sosem készül film."
- Ha szerinted az ország egytizedének nagyipari kiirtása nem elég magyar tragédia, akkor mégis mi?
- Mi gátol téged, vagy bárkit abban, hogy arról a - szerinted is magyar - tragédiáról készíts filmet, amelyikről akarsz?
- Szóval neked a magyar zsidók nem eléggé magyarok? Remélem, a magyar Nobel-díjakat és az olimpiai aranyérmeket is ugyanilyen szelektíven számolod.

5. „Készült már elég Holokauszt-film."
- Mint például? (Oké, a Schindler listája az egy. És még?)
- Miért, te tudsz valamilyen kvótáról, hogy mennyinek szabad? Vagy te akarod megmondani?
- Ugye a limonádé romantikus vígjátékok esetében is mindig ennyire tiltakozol?

6. „Nincs ebben semmi extra: ha egy film a Holokausztról szól, az mindig nyer."
- Tudsz is mondani párat? [Műveltségi kérdésekkel könnyen népszerűtlenek lehetünk, ismert okokból.]
- Akkor mivel magyarázod, hogy nem minden filmes csak Holokauszt-témájú filmeket készít, sőt vannak olyan filmek is, amiknek abszolút semmi közük a Holokauszthoz, mégis kapnak díjat?
- Akkor mivel magyarázod, hogy holokausztos témájú film, ha került is olykor a legjobb filmes Oscar-jelöltek közé, csak egyszer nyerte meg?
- Akkor mivel magyarázod, hogy idén a külföldi filmek kategóriájában a német film, ami szintén a Holokausztról szól (fogjuk rá), még a jelölésig sem jutott?
- Akkor mivel magyarázod, hogy a legjobb külföldi filmek között most nyert először Holokauszt-témájú film? [Ami persze nem igaz, de tekintve, hogy az ilyenek semmit nem tudnak se az Oscarról, se a Holokausztról, meg úgy általában semmiről, bármit simán be lehet nekik kamuzni. Csak egyet ne kezdjünk el: felhomályosító kiselőadást a tényekről, akár történelmi, akár filmes témában. Teljesen fölösleges és haszontalan.]

7. „Az Oscar semmi, azt csak az amerikai zsidók osztogatják egymás között.”
- Miért az Oscart kik szokták odaítélni? És közöttük mennyi a zsidó? És hány zsidó kapott már Oscart? Tudsz mondani párat?
- Ne aggódj, ezt a Nobelekről is el szokták mondani, aztán máskor mégis dagad a melled azoktól is.
- Szóval a Kossuth-díj esetében, amit magyarok adnak magyaroknak, szerinted ott se számít a letett teljesítmény, csak a származás? Vagy hogy is van ez? Ami szerinted itthon oké, az odaát nem? [Ez is nyilván ferdítés, de legalább elég zavart okoz a mátrixban.]

8. "A Saul fia egy zsidó szemét."
Ilyenekkel kultúrember szóba sem áll. Ha ilyet látsz, gyorsan fordulj meg az ellenkező irányba. Kivéve, ha te tudsz nagyobbat ütni, de akkor sem beszélgetünk sokat, hanem csak gyorsan és hatékonyan lerendezzük. Sok sikert hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavirp.blog.hu/api/trackback/id/tr28447538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása